Hogyan essünk felfelé?! - avagy szinglianyu kalandjai

Pfu. Pár héttel ezelőtt, szintén egy vasárnapi napon volt az első emítésre méltó kiakadásom, tegnap a második. Mondjuk hívjuk ezt inkább csak az első kistestvérének, de azért volt minden. Sírás, kiborulás. Teljesen váratlanul jött, már megint, tulajdonképpen semmi komoly okom nem volt rá. Lujzi nyűgös volt, de azért ilyen már volt a világtörténelemben és nyílván… Tovább »

Pontosan egy hónap múlva műtőasztalra fekszem és mosolyogni fogok akkor is, amikor a branült a kezembe szúrják. Minden más esetben hisztizni, rosszulleni, sőt, extrém esetben 🤮-ni (igen, szüléskor pl így nyitottam, a szülésznő kicsit meg is ijjedt, hogy ha nulladik lépésnél már ezt produkálom, mi lesz a továbbiakban, de egész fasza csaj voltam végül) szoktam…. Tovább »

Végre ősz. Imádom. Én a nagy átlaggal ellentétben nem sopánkodom a nyár után, ez az igazi terepem, az ősz, de méginkább a tél, az év végét mindig nagyon megpörgetem, ráadásul, hogy végre minden szarságon túlvagyok, rendeztem a soraimat, nem nyomaszt már se költözés, se semmi, érzem, hogy újra élek ÉLEK. Tulajdonképpen rengeteg dolgot köszönhetek az idei… Tovább »

Szabiról sem akartam még olyan gyorsan visszamenni a “a dolgos hétköznapokba”, mint ahogy most vágom a centit a holnap délutáni vonatindulásig. Igen, holnapután lett volna. De már nem bírom tovább. Tartalmas volt ez a pár nap… Találkoztam mindenkivel, akivel akartam, szinte mindegyik programot megugrottam, amit meg szerettem volna, tegnap pedig még hajnalban is mezitláb roptuk az… Tovább »

Eljött a várva várt szeptember, mindjárt indulunk a Mamához, mert szabira megyek az anyaságból 5 teljes napra és beköltözött az a bizonyos csiklandozós gombóc a torkomba. Hetek óta veszettül erre készülök, döbbenetes mennyiségű programot sűrítettem össze erre a pár napra. Mindegyiket nagyon várom már, mert mindegyik irtó jó lesz, de nem tudom vajon milyen lesz… Tovább »