Tűpontosan emlékszem mindenre. Az én agyam aztán nem törölt semmit. Minden részlet megvan. A rettenetesek és a csodálatosak is. De csodálatosból milliószor több van!
Szóval, eltelt egy év. Az első. Holnap lesz 1 éves Bibiella, Loknifalvi Lujziella, Pinipuniella, MackóManci, kisMari… A mindenem ❤
Egy éve ilyenkor, pont a Mama mellett feküdtem, kicsit fájdogáló hassal, még Nagykovácsiban. Vacsira becsókoltunk a La Terazzából (urstn, de hiányzik) egy brutál, családi, magyaros pizzát, tán még csípős is volt rajta. Tudom ám, hogy nem kifejezetten könnyű, kismamabarát választás volt, de nem volt mit tenni, baromi jól esett, a gyerek ízlése már akkor is príma volt. Délutántól ugyan már nyüsszögtem, hogy valami nem ok, de a büdös franc nem gondolta volna ugye 6 héttel hamarabb, hogy ez akár már a szülés is lehet, meg a google szerint sem volt az, ugyan minek hívtam volna föl a dokimat?! 😂 Éjjel 1 körül azért már a fele sem volt tréfa, taxit hívtam, mert, aki szerint ez jósló fájás, annak legközelebb én jósolok… Mire beértem a kórházba és felvonszoltam magam (lépcsőn!!! éjjel nincs lift a kórházban🙈) addigra már biztos voltam benne, hogy bármi is ez, az összes gyógyszert kérem rá, duplán. A szülés részleteibe nem szeretnék belemenni, mert a legjobb barátnőmön kívül is többen terhesek körülöttem, így csak annyit mondanék, higyjétek el, nem a szülés a legszarabb. Azt ki lehet bírni. Na, de az összestoppolás utána. Az nagyon meredek. 😳
Az elmúlt egy év nagyon tanulságos volt. Hihetetlen izgalmas szakasza az életemnek, az ÉLETÜNKNEK. Az első csetlések és botlások. Amikor például a nullkilométeres gyereket a kezembe adták, én meg azt sem tudtam, hogy kell megfogni. A PIC-es nővérke nagy lelkesen mondta, hogy Anyuka (Hogy kiii? Ja én 😂), akkor tegye tisztába a gyereket, én meg álltam bambán, hogy még ilyet nem csináltam. Mondja, ne aggódjak, csak vigyázzak a csövekre, ugyanúgy kell, mint minden más kisbabát. Mondom, khm, ÉN GLOBÁLISAN NEM TETTEM MÉG TISZTÁBA GYEREKET. Döbbent csend után csak annyit mondott, jó, akkor segítek. Vagy, hogy nem volt tejem. Ősdrámaként éltem meg. Aztán kiderült, a tápszer sem ördögtől való, meg hát tejtesót is kaptunk a sorstól (mégegyszer köszi Zsuzsi&Leopold). Majd az első bénázások otthon, túlhideg víz, túlmeleg víz, miért sír, miért csuklik, miért nem alszik, adjak-e neki vizet, vigyem-e már sétálni, jézusom, hogy tudta magát a nyakáig összekakálni és jézusúristen fujj, hogy tudta már megint?! Az első rámmosolygás, az első belémkapapaszkodás, vagy amikor megfogta az arcom. Mikor először altattam a Hajtók dalára, meg Quimbyre. Az érzés, hogy akárhogy is sír, ha magamhoz ölelelem, abbahagyja. Mikor először átfordult, felült, vagy mászott. Vagy most, hogy szörfözve ugyan, de másodpercekig is áll és pillanatokon belül el is indul. Hogy nőnek azok a fogacskák is, már 6 kint (lehet hátul is jön amúgy, mert nyáladzik, mint egy veszett pitbull). A naponta változó és fejlődő, álomszép kis arcoskája, meg ahogy halandzsázva még, de hihetetlen lendülettel magyaráz. Ahogy az ujját szopizva mesére alszik el és minden reggel mosolyog, amikor felébredve meglát. Ezekre örökre emlékezni fogok.
Akármilyen rossz is volt az időzítés, akármi is történt, minden nehézség eltörpül pusztán a tudat mellett, hogy vagy nekem. Hogy engem választottál anyukádnak és ezen az itt-ott döcögős, de kalandokkal teli úton lassan, de biztosan, szépen felneveljük egymást. Első év: pipa ❤
Ma csak Anya és lánya 👩👧
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: