Hogyan essünk felfelé?! - avagy szinglianyu kalandjai

Tegnap, végre egy hét után, a kisMűvésznő befejezte pályafutását a PIC osztályon (mégegyszer hálás köszönet az ott dolgozóknak, a csecsemős nővéreknek valamint, a szuper dokimnak, Dr. Baltschiknak 💕) és átkerültünk egy baba-mama szobába, szóval közös életünkben újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Azt hittem a János kórház már nem tud meglepetéseket okozni. De tud. 19-es épület, koraszülött osztály…. Tovább »

A János Kórház egy nagyon durva thriller helyszínének ideálisabb lenne, mint ide jönni gyógyulni, neadjisten szülni. Tévedés ne essék, az orvosomat nagyon szeretem és maximálisan meg vagyok vele elégedve, a szülésznőm egy angyal, a nővérkék kedvesek és az egész PIC osztályt életem végéig imába foglalom majd minden egyes nap, de a totál posztkommunista körülményeken továbbra… Tovább »

Szerintem ma jött el az ideje, hogy tisztába tegyünk pár dolgot, mert kissé elszabadult a kommentcunami és valamiért mindenki azt hiszi ismer engem annyira, vagy felhatalmazta magát olyan jogkörrel, hogy megmondja mit, mikor és hogyan kéne csinálnom. Vagy éppen nem csinálnom. Az egyik fő oka, hogy eddig nem írtam blogot, az az emberek szabad véleménynyílvánítása…. Tovább »

2 napja, hogy megváltozott minden. Megint. Alapvetően pozitív hozzáállású ember vagyok. A legnagyobb szarból is mindig megtalálom a kiutat, aminek mostanában igen nagy hasznát is vettem/veszem. Én az a típus vagyok, aki ha jól megy az élete, hagyja kifolyni a kezéből az irányítást, elhiszi, hogy a dolgok mennek maguktól is (nem, nem mennek, most jegyezd… Tovább »

Hétfőn elmentem megnézni az új házunkat, amibe tetőtől talpig szerelmes lettem és irtó nagy fegyelem kellett hozzá, hogy játszam a jégkirálynőt, meg hogy ááá, nem is annyira jó ez, fapofa föl, flottul tudjunk alkudni. (Ez tegnap 2 fájás között megtörtént, köszönöm Gyuri 💖) Valószínüleg Lujzinak is bejött a pecó, mert még aznap meg akarta nézni… Tovább »

Pontosan 3 évvel ezelőtt, a névnapomon eladtam a Kecskeméti utcai lakást, ahol felnőttem.3 évvel később, azaz a mai napon eladtam a házamat és ezzel lezárom életem egyik meghatározó szakaszát, amiről egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid lesz. Imádtam itt lakni. Megtestesített mindent, amiben az idealizált életemet láttam. Hatalmas elvárásokkal és álmokkal költöztem ide. Nagykovácsi… Tovább »

Végre elkezdtem magam egy kicsit jobban érezni. Iszonyatos erővel koncentálok előre, a terveimre és a jövőm(őnk) megalapozására. Nagyon-nagyon jólesik a sok elismerés, amit a blog miatt és amiatt is kapok, hogy nem hagytam el magam. Ezek azért előre tudnak lökni még a szarabb napokon is. Mondjuk még ígyis nagy meló nem belesüppedni folyamatosan a szar… Tovább »

Vasárnap lettem 33 hetes terhes. Tehát az irtó okos kismama alkalmazásom szerint: 7 hét, 49 nap, 1 176 óra, 70 560 perc és 4 233 600 másodperc van hátra a Lujziig, de ugyan, ki számolja?! Kb fél évvel ezelőtt még azt hittem, hogy ilyenkorra rettenetes vastag bokával, áhitatosan ülök majd a púderrózsaszín-halványmentazöld-szürke-fehér kombinációjú csodaszép gyerekszobában, undorítóan boldog… Tovább »

Két olyan kérdés, amin továbbra is pörgetem magam, annak ellenére, hogy ennél sokkal lényegesebbeken elsőre, nekifutás nélkül is átugrottam. Valószínüleg az élet megint ilyen tréfás módot talált arra, hogy beleverjen a fejembe valami nagy tanulságot, amire nyílván megpróbált már csomószor szépen is rávezetni, csak hát vastagon szartam rá. Tipikus Szandi.  Ez a szakítás, ha “normál… Tovább »

Egy biztos, nem fakanállal és felmosóronggyal a kezemben jöttem a világra. Pink gurulós bőrönddel és koktélospohárral már sokkal inkább. Sosem voltam az a tüchtig menyecske. (Egyszer az anyósom azt mondta a férjemnek, hogy bárcsak egy rendes, erdélyi lányt választottál volna. Ez távolabb nem is állhatna tőlem.) Nem vagyok az a típus, aki már a hét közepén… Tovább »