Ez. Nagyon. Durva.

Hétfőn, amikor hazaértunk, azért produkáltam egy közepes méretű jézusommostmilesz pánikot. Azt hiszem, hogy életemben először kezdek végre valamit full komolyan venni és ennek érzem is ám a súlyát. Kipakoltam, a takarítónő után is nyomtam egy felmosás-porszívózás kombót, letusoltam, leültem a kiságy mellé, és fél órát csak bambultam, hogy igen kisbarátom, akkor mi most fel fogjuk nevelni egymást.

Tegnap éjszakáig mondhatjuk, hogy viszonylag eseménymentes időszakon vagyunk túl, már pont kezdtem odáig lenni, hogy el sem hiszem, hogy egy félhülyéből és egy idiótából hogy lett egy ilyen tökéletes kis tündér, mire éccaka kimutatta a kisművésznő a foga fehérjét. Semmi sem volt jó…

Tisztábatevés pipa. Kaja pipa. Büfi kétszer megagigapipa. Simi és ringatás pipa. Elszenderedés pipa. Ágyba óvatosan beemel, lerak, ordítás ON. Vissza az egész. Pelus csekkol: csak egy színes puki, maradhat, még okés. Charlie – Könnyű álmot hozzon az éj dúdolva egymilliószor pipa. Ásítás-elalvás pipa. Ágyba óvatosan beemel-letesz pipa. Lassan átszivárgok a szobámba, lefekszem, aludnék-álommanó közelít, jön, ugrik a szembembe éééééééés- Lujzi ordít pipa. Ok, gondoltam NEM VESZEM FÖL. Nincs baja, tesztelget. Nem éhes. Nem szomjas. Nincs tele a pelus. Kicsit hadd kiabáljon, lássuk ki adja föl előbb. Hát… Előre szólok, nem Ő.

Na ezt ismételgettük este 11-reggel 5 között kb félóránként… Hogy most mit csinál? Édesdeden alszik a Mamával. Hogy én? Hagyjuk… 😀

Azért ez a békés együttélés sem jön össze úgy, mint ahogy én azt elterveztem… Már a kórházból kijőve első nap is sikerült összepattanni, annak ellenére, hogy nagyon szépen megkértem, hogy a “annak” nőnek létezését ugyan elfogadtam (ez mondjuk így nem feltétlen igaz, inkább felfogtam), de rohadtul nem akarok róla semmit tudni, mert ígyis sokkal többet tudok, mint szeretnék, ez kizárólag az ő magánügye, és az életének egy olyan részre, amit inkább nem illetnék semmilyen jelzővel, mert újabb vitára adna okot. Illetve ide még egy lábjegyzet, ami tudom hogy célba ér. Nem azzal van a bajom, hogy mi szétmegyünk. Kibékíthetetlen ellentéteink vannak, és olyan problémáink, amit nem tudunk megoldani, mert homlokegyenest másképp látjuk. Normális esetben ilyenkor az emberek MEGBESZÉLIK ezt, szétmennek és UTÁNA majd nekem is lesz valakim, és neki is lesz valakije. De azt a nőt, akivel terhesen csalt, SOHA NEM FOGOM ELFOGADNI. És ez a soha, nem olyan soha, amit soha nem mondunk.

És a végére egy igazán szívmelengető történet. Nincs tejem. Ezt azt hiszem mostmár ponttal a végén kijelenthetjük. Rengeteget feszültem rajta és végül úgy döntöttem, hogy elengedem, mert ezen felül is csomó dolgon stresszelek, amiket jelenleg nem tudok befolyásolni, ezt pedig el tudom engedni, amihez Zsuzsi és Leopold egy hihetetlennek tűnő, önzetlen és csodás gesztussal járul hozzá. Ezt úgy hívják: TEJTESTVÉRSÉG. Lujzinak Leopold segít, hogy anyatejet kaphasson, így egy életre szóló kötelék alakul ki köztük, amit biztosan nagyon hamar el fogok mesélni, és ami az első példa lesz az emberi jóságra, amire Lujzit következetesen nevelni fogom. Mert a világ igenis jó hely(lesz? marad?), ha azzá tesszük!

Szandi és (aki éjjel legény, nappal lepény) Lujzi