Hogyan essünk felfelé?! - avagy szinglianyu kalandjai

Addig vergődtem ezen a hülye szürke januáron, amíg belecsúsztunk a februárba, de úgy, hogy mindjárt rögtön vége is és már megint hetek óta nem írtam. Scuzzi. Eseménytelennek azért nem mondanám az utóbbi időszakot, de még az elmúlt napokat sem. Volt benne minden, mi szem-szájnak ingere. Csodásan bizarr találkozások, továbbra is a mikorbékültökmárki, amihez mostmár jó… Tovább »

Vannak emberek, akik arra törekednek, hogy minél nyugodtabban és eseménytelenebbül teljenek a napjaik, akkor érzik magukat biztonságban és zen közeli állapotban, ha a napi kis rutinjaikat pipálják ki és kiborulnak, ha a dolgok eltérnek a megszokottól. Na. Én nem ilyen vagyok. Rettenetesen nyomaszt már ez a mocskos január, hogy nem süt a nap, kb hetek… Tovább »

Amikor két ember szakít, főleg, ha az olyan hangos és csúnya, ahogy nálunk történt, kikerülhetetlen, hogy legyenek szurkolók/álbarátok/katasztrófaturisták. Nagyon nehéz őket felismerni, mert a fenti versenyzők mindig nagyon lelkesek és nyájasak, de a szélrózsa irányának megfelelően, mindkét fél arcába az éppen aktuális beszélgetőhöz igazított, támogató verziót adják elő, ami nyílván csak jó sokára derül ki,… Tovább »

Annyi, de annyi mindent tudnék írni… De nem fogok.  Illetve mégis. Annak, aki olvasta a #negyvenharmadikat, csak annyit mondanék, hogy PUKK 😂🍾 És ennyivel pontot is tennék a mondat végére. Szót sem érdemel többet. De még csak betűt sem. Ez ma tényleg csak ennyi. Bár kurva nehéz megállni 🥂 (énmegmondtamelőre) Szandi... Tovább »

Tegnap a blog történetében először olyan dolog történt, ami eddig még soha és garantálom, hogy az életben mégegyszer nem is fog. A #negyvenharmadik bejegyzés törlésre került, amit egy nagyon komoly tárgyalási alapnak tekintettem és szemrebbenés nélkül olyat kértem érte, ami miatt megérte. Így is égtek a vonalak, dőltek az üzenetek, pedig kb 2 órát élt… Tovább »

Végre ittvan ennek a viharos évnek a vége és én már megint mérlegelek. Persze, konkrétan a mérlegen is, ami évekig a legnagyobb ellenségem volt, de amióta 38 kg-val kevesebbet mutat, mint tavaly ilyenkor, újragondoltam a kapcsolatunkat 😂 Őszintén?! Rettenetesen büszke vagyok magamra. Mondjuk karácsony előtt kicsit még megtolom a fitnessMuter szekeret, hogy a Wellington, a… Tovább »

Kezdenék már kicsit visszarázódni az élők sorába. Már túlpihentem-túlkíméltem magam, kisétáltuk Lujzicskával az összes kilométert a lábamból, lealudtam annyi ráncot az arcomról, amennyit csak bírtam, irtó jó a Mamáknál lenni, de mostmár, ahogy az egyik kedvenc Halott Pénz dalomban is szól: “Hív a város, menni hagyjatok!” Márpedig nagyon hív… ☺ Sőt, elég sok üzenetet is… Tovább »

Hajnali 4 múlt pár perccel, az izomlazítóval kombinált fájdalomcsillapító (isteni cucc!!!) hatása kezd foszladozni, sajnabajna nincs belőle repeta és én kezdem úgy érezni, mintha Hasfelmetsző Jack, vagy Ollókezű Edward randizott volna a cicimmel. A kórház szuper. Tényleg. Mondjuk az ára is borsos, de ezt kaptam egyrészt magamtól, mert fasza csaj voltam az utóbbi egy évben,… Tovább »

Végre vége annak mocskos 33-nak. Annyi minden történt mostanában, azt sem tudom, hol kezdjem. Például majdnem addig kombináltam, ameddig kis híján sikerült egy marginális veszteséggel zárnom az utolsó métereket is, de nem hagyta. Hálisten. 😉 Szóval. Lehet, hogy már-már betegesen nagy jelentőséget tulajdonítottam ennek a szülinapnak, ami amúgy édeskurvamindegy egyátalán nem releváns, hogy 33, vagy 34,… Tovább »

Pfu. Pár héttel ezelőtt, szintén egy vasárnapi napon volt az első emítésre méltó kiakadásom, tegnap a második. Mondjuk hívjuk ezt inkább csak az első kistestvérének, de azért volt minden. Sírás, kiborulás. Teljesen váratlanul jött, már megint, tulajdonképpen semmi komoly okom nem volt rá. Lujzi nyűgös volt, de azért ilyen már volt a világtörténelemben és nyílván… Tovább »